Bár Kínában a szomorúság és az elválás szimbóluma, európai szakemberek szerint a depresszió egyik leghatékonyabb természetes „gyógyszere" a körte. Következzen hát egy könnyen elkészíthető ízletes körtés finomság receptje.

Hozzávalók:

  • 8 dl tej
  • 12 dkg rizs
  • fél vanília
  • fél citrom héja
  • csipetnyi só
  • 10 dkg cukor

Szószhoz:

  • 1 evőkanál vaj
  • 3 körte
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál citromlé
  • 2-3 evőkanál cukor
  • 1 teáskanál étkezési keményítő

Tejberizs fahéjas körteszósszal

Forrósítsuk fel a tejet, majd adjuk hozzá a rizst. Tegyük bele a hosszában kettévágott vaníliarudat, a citrom vékonyan levágott héját és a sót. Lassú tűzön, állandó kevergetés mellett addig főzzük, amíg a rizs megpuhul. Ha kész, ízesítsük cukorral, ha túl száraz lenne, öntsünk még alá tejet, hogy kissé folyós állagú legyen.

A tejberizsből vegyük ki a vaníliát és a citromhéjat. Egy kis serpenyőben olvasszuk meg a vajat, tegyük bele a felszeletelt körtét. Öntsünk alá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Ízesítsük őrölt fahéjjal, néhány csepp citromlével és cukorral. Fedővel lefedve főzzük 5-6 percig.

Ha szükséges, pótoljuk az elpárolgott lét, végül kevés hideg vízzel elkevert keményítővel sűrítsük be a főzőlevet.