A sonkába való göngyöléskor egy finomabb ízt kölcsönözhetünk a pecsenyének. Ez a technika megvédi a kiszáradástól is, a mellett még nagyon finom.

Hozzávalók:

  • 40 dkg tőkehalfilé
  • 8 szelet füstölt sonka
  • 20 dkg spenótlevél
  • 1 dl tejszín
  • 1 gerezd fokhagyma
  • őrölt szerecsendió
  • darált bors, só
  • pár levél bazsalikom
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál vaj

Sonkába göngyölt tőkehal tejszínes spenóttal

Vágjuk fel a halfilét nyolc egyforma darabba, csorgassuk meg olívaolajjal, daráljunk rá borsot, és borítsuk be bazsalikomlevelekkel. Göngyöljük be a vékonyra felszeletelt sonkába, majd tegyük be sütésig a hűtőszekrénybe.

Mossuk meg alaposan a spenótleveleket, szárait tépjük le, majd csepegtessük le jól egy szűrőedényben. Használhatunk mélyhűtött spenótlevelet is, ilyenkor a kiengedett levelekből nyomkodjuk ki a felesleges vizet. A friss spenótlevélhez forraljunk fel egy lábasban vizet, majd dobjuk bele a leveleket. Keverjük jól össze, majd szedjük ki egy hideg vízzel telt edénybe. Várjunk vele, míg kihűl, szűrjük le, majd nyomkodjuk ki belőle e vizet.

Forrósítsuk fel a vajat egy nagy serpenyőben, adjuk hozzá a finomra összevágott fokhagymát, és egy percig pároljuk. Tegyük rá a kinyomkodott spenótleveleket, fűszerezzük darált borssal, kevéske őrölt szerecsendióval és sóval. Öntsük rá a tejszínt, és lefedve pároljuk öt percig.

Tegyük a begöngyölt halakat egy sütőpapírral borított tepsire, csorgassunk rá kevéske olívaolajat,  majd előmelegített sütőben 150 fokon süssük 10-15 percig.

Tálaláskor kanalazzunk a tejszínes spenótból nagy tányér közepére, tegyünk mellé pár szem petrezselymes burgonyát, majd közepére tálaljuk a megsütött halat.