Ezt a göngyölt ételt ízlés szerint elkészíthetitek sertés-, marha-, pulyka- és csirkehúsból is.

Hozzávalók:

  • 4 nagy szelet borjúfelsál
  • 30 dkg spenót
  • 1 gerezd fokhagyma
  • csipetnyi őrölt szerecsendió
  • 4 ek. olívaolaj
  • 1 paradicsom
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 paprika
  • 1 ág kakukkfű
  • só, bors
  • 1 sárgarépa
  • sült hús fűszerkeverék
  • 2 tk. étkezési keményítő
Spenótos borjúrolád

Az egymás mellé fektetett borjúhúst fóliázzuk be. Klopfolóval ütögessük meg, hogy a hússzeletek egyenlő vékonyságúak legyenek. A fóliát levéve daráljunk rá borsot, szórjuk meg sült hús fűszerkeverékkel, csorgassunk rá kevés olívaolajat, és sózzuk. Egymásra helyezve tegyük hűtőbe.

Mossuk meg a spenótot, majd tegyük forrásban lévő vízbe. 1 perc forrázás után öntsük egy szűrőedénybe, és vízzel hűtsük le. A vizet nyomjuk ki belőle. Forrósítsunk fel egy evőkanálnyi olívaolajat, az öszszezúzott fokhagymát hevítsük fél percig, és adjuk hozzá a leveleket. Fűszerezzük kevés őrölt szerecsendióval, borssal, sóval, lefedve pároljuk 4-5 percig. Ha elkészült, vegyük le a tűzről, és hagyjuk kihűlni.

A hússzeletek közepére tegyünk a spenóttöltelékből – a levét nyomjuk ki –, és göngyöljük fel a húst. Tekerjük egyenként alufóliába, a két szélénél csavarjuk meg. Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel két evőkanálnyi olívaolajat, tegyük bele az összevágott vöröshagymát, a szeletekre vágott zöldségeket és a fűszerágat, majd közepes lángon pirítsuk meg. Ezután öntsünk rá félliternyi vizet, sózzuk, borsozzuk. Forraljuk össze, és tegyük bele a befóliázott húst.

Fedjük le, kis lángon pároljuk 30-40 percig, ha elkészült, vegyük ki a húst. A párolólevet kevés hideg vízzel elkevert étkezési keményítővel sűrítsük be, és szűrjük át. Szeleteljük fel a spenótos roládot, tálaljuk nagy tányérra, és csorgassuk meg pecsenyelével. Párolt zöldség és petrezselymes burgonya illik hozzá.