A spenóttól nemcsak erősebbek leszünk, mint a rajzfilmfigura, de az egészségünkre is nagyon jó hatással vannak a zöld levelek. Tengeri hallal kiegészítve az egyik legnagyszerűbb étel, amit feltálalhatunk a családnak.

Hozzávalók:

  • 8 szelet nyelvhalfilé
  • 30 dkg forrázott spenótlevél
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál halfűszer-keverék
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • őrölt szerecsendió
  • darált feketebors, só

 Spenóttal töltött haltekercsek

Elkészítése:

A halszeletek mindkét oldalát kenjük meg olívaolajjal, daráljunk rá borsot és szórjuk meg halfűszer keverékkel. Tegyük a hűtőbe, amíg elkészítjük a spenótos tölteléket.

Olvasszuk meg a vajat egy lábasban, adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, majd pároljuk egy percig. Tegyük bele a leforrázott spenótleveleket, reszeljünk rá szerecsendiót, daráljunk rá borsot és ízesítsük kevéske sóval. Fedővel letakarva pároljuk 3-4 percig, ha elkészült hagyjuk kissé kihűlni.

Borítsuk be a halszeletek egyik felét a megpárolt spenóttal, majd göngyöljük fel a szeleteket. Tegyük a megtöltött szeleteket egy sütőpapírral borított sütőlapra, és csorgassuk meg olívaolajjal.

 Spenóttal töltött haltekercsek

Tehetjük mellé a köretnek valót is: apró paradicsomokat, meghámozott és cikkekre vágott sütőtököt és cukkini-darabokat. Ezeket is csorgassuk meg olívaolajjal. Tépkedhetünk rá friss fűszerleveleket, kakukkfüvet, zsályát, rozmaringot is.

Tegyük az egészet előmelegített sütőbe, és 160 fokon süssük 10-12 percig.

Ha elkészült, tálaljuk nagy tányérokra, mellé a vele együtt megpárolt zöldségeket körítsük.

Spenóttal töltött haltekercsek